Óriási élményben volt részünk, ugyanis nemrégiben egy nagyon látványos, jól megszervezett roadshow-n vehettünk részt, ahol a Qualatex-et, a világvezető léggömbmárkát ünnepeltük, hiszen most volt 100 éves, és ahol mi Smile Ági és Smile Dorothy részt is vehettünk egy versenyen, amelyen egy barcelonai versenyre való kijutás volt a tét.
Nagyon izgalmas és érdekes volt látni, ahogy az előadó megtanít minket rengeteg apró dologra, újdonságra, és megtanítja, hogy a régi, jól bevált trükköket hogyan frissíthetjük fel, és építhetjük bele a jelenünkbe, az új trendekkel együtt.
Rengeteget tanultunk, de amit mi igazán vártunk, az a verseny volt, hiszen a sok befektetett munka, tanulás, gyakorlás, amit nap, mint nap alkalmaztunk, itt végre megmérettetett a többi nagyon tehetséges, és kreatív viszonteladóval, léggömbtekerő művésszel, és gyakorlott lufissal együtt.
Nem tudtuk mire számítsunk, csak az volt biztos, hogy egy dobozt kapunk, aminek a tartalma titkos. 30 percünk volt elkészíteni egy léggömb dekorációt, amit könnyű szállítani, legalább 48 órán át tart, és a lehető legtöbb lufi felhasználásával készül. Nagyon izgalmas volt, főleg mivel semmilyen más eszközt nem használhattunk, csak és kizárólag azt, ami a dobozban van. A hangulat a tetőfokára hágott, olyan izgatottak voltunk, hogy az hihetetlen. Kinyitottuk a dobozt, és rengeteg ballagási lufit találtunk benne, amit szó nélkül elkezdtünk felfújni, és amikor már láttuk, hogy kezd alakulni, akkor lassan összeraktuk a dizájnt. Számunkra fontos volt, hogy a lehető legtöbb technikát alkalmazzuk, amit csak ismerünk, hogy minél különlegesebb legyen.
Bemutatjuk Nektek a végeredményt, íme:
Az összes lufit, amit a képen láthattok, azt megtaláljátok nálunk! :)
Mikor elkészültünk vele, hosszas várakozás következett, hiszen egy ebéd, egy zsűrizés, és még néhány új lecke várt ránk, mielőtt kihirdették, hogy ki lett a nyertes. Nem tudom mennyi idő lehetett, de mi ketten Ágival nagyon nagyon nehezen viseltük, nagyon izgultunk, szinte napoknak tűnt a várakozás...
Látszik mennyire izgulunk, és hát nem véletlenül, hiszen nagy volt a tét. Elérkezett az eredményhirdetés, ahol kiderült ki nyert....sajnos nem mi, de ez egy kicsit sem keserített el minket, hiszen az út volt a fontos nem a cél....bár szívesen megnéztük volna Barcelonát! :)
Megmutatjuk Nektek a nyertes művet, és ezúton is szeretnénk kifejezni gratulációnkat Nekik, ügyesek voltak!
Ne feledjétek...
Egy napot se mosoly nélkül....nélkülünk! :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.